Kérlek, kérlek ne kövezzetek meg! A fenti cím nem az én véleményem, csupán konklúziója annak, amit megéltem, de persze még az is lehet, hogy te egyet értesz vele.
Középiskolai felvételik ideje van és az említett mondat, ha nem is így, de elhangzott.
Pár hete találkoztam néhány szülőtársammal a középiskolai központi felvételik idején egy olyan iskolában, ahol maguk a tesztírások voltak. Hamar rákérdeztek, hogy az én gyerekem hova jelentkezett. Mondtam, hogy a Képző és Iparművészeti Szakgimnáziumba. Rögtön láttam a szemek villanásán, hogy nem igazán nyerte el a válaszom a tetszésüket. Az az igazság, hogy ilyenkor a szülők egyfajta rivalizálásba kezdenek. Olyan ez, mint a madaraknál az udvarlás. Körbe táncolják egymást, ki-ki megmutogatja a szép tollait. Az én tollaim nem annyira nyerték el az érdeklődést, a tetszést. Viszont reakciót az előidézett. Konkrétan rákérdeztek, hogy nem féltem-e a gyermekemet, hogy drogos lesz? Hirtelen szerintem egy kicsit meg is fagyott a levegő. Legalábbis bennem. Nem értettem, hogy mire irányul a kérdés és hogy komoly-e, ezért visszakérdeztem, hogy úgy értik-e, hogy aki képzőművésznek készül, az drogozik? Nem nagyon kerteltek és körülbelül azt válaszolták, hogy hát a statisztikai átlag, meg a művészek személyisége, meg még néhány sablont mondtak. Én pedig magamban azon gondolkodtam, hogy hol is vagyok és jól értem-e, hogy itt egy nagyon durva előítéletbe, általánosításba botlottam, amit felnőttektől nem olyan nagyon várna az ember.
Válaszoltam viszont, hogy a magam részéről úgy gondolom, hogy a nevelést már letudtuk. Igazából már kb. 7 éves korára a gyermekünknek be is fejeződött. Ami ez után következik az már nem nevelés, hanem annak a learatása, amit eddig adtunk a gyerkőcünknek. Remélem, mi jó dolgokkal pakoltuk tele a hátitáskáját. Persze veszélyek ettől még fenyegethetik, mint akármelyik másik kamasz gyermeket, akikre hat a csoportnyomás. Azért mi mindig ott leszünk háttérnek.
A beszélgetés itt egy picit más fordulatot vett, mert csatlakozott hozzánk még egy szülőtárs. Beszámolt róla, hogy a nagyobbik gyerek két éve jár egy budapesti elit gimnáziumba, de nem sok barátja van, mert amikor bulizásra kerül a sor, arra hogy együtt töltsék az időt, akkor a bulik mindig elfajulnak. Konkrétan azt mondta, hogy 14-15 éves ifjak füveznek, isznak stb. Ez az ő gyermekének nem jön be.
Ekkor megkérdeztem a korábbi általánosító szülőt, hogy mit szól ehhez az információhoz, mert hogy a gyermeke ugyanebbe az elit gimnáziumba szeretne tovább tanulni. Erre csak annyit válaszolt, hogy statisztikailag márpedig akkor is több drogos van a művészeti iskolákban.
Tudom mikor kell a vitát abba hagyni, így nem szóltam többet, de a fejemben ott kavargott a megbántottság, meg más gondolatok. Azon gondolkodtam, hogy akkor senki ne menjen orvosnak, mert statisztikailag kimutatták - "brit tudósok" - hogy magas az amfetamin függőség.
Később teljesen túl tettem rajta magam, de feléledt bennem a háborgás az előítéletek, általánosítás ellen.
A tévhit nem más, mint azonnali ítéleten alapuló elhibázott következtetés (...). Így jön létre a babona és az előítélet is. Seth Godin
Te mit gondolsz. Ennyire egyszerű az emberek jellemét, jövőbeli viselkedését lefordítani. Aki művész az drogos, aki népzenész az alkoholista?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
